A TKI index 2023. júliusban -5 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén kedvezőtlennek érzékelik. Így 2 ponttal alatta marad az egy évvel ezelőtti értékének, de a tavaly decemberinél magasabb. Az index 6 ponttal csökkent júliusban, ami éppen kétszerese a júniusi javulásnak. Mindhárom alágazatban csökkent az index, legnagyobb mértékben (10 ponttal) a szálláshely-szolgáltatásban. A TKI index júliusban enyhén magasabb volt a szolgáltatási szektor konjunktúraindexénél (-6 pont), ennél jelentősebben a nemzetgazdasági átlagot képviselő GKI üzleti bizalmi indexnél (-9 pont). Utóbbi két index emelkedett júliusban. A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 30%-a vár növekedést a vendégéjszakák számában, 36%-uk stagnálást, s 34%-uk vár visszaesést. A vendéglátásban működők közül 17% vár vendégforgalom növekedést, míg 42% stagnálást, 41%-uk pedig visszaesést vetít előre. A turisztikai cégek 75%-a a működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan, 23% esetében nem változtak e költségek, s 2% jelzett csökkenést. Az elmúlt hónapok folyamatai még így is azt mutatják, hogy enyhül a szolgáltatókra nehezedő költségnyomás, valamint lehetőségük van (főként új szerződések kötésével) az energiaárak csökkentésére. A következő három hónapban a foglalkoztatott létszám csökkenése várható.