A kozmetikumokban, játékokban és még a babatermékekben is használt, potenciálisan mérgező vagy káros vegyi anyagok ezreit hamarosan betilthatják Európában az új szabályozás értelmében. Ipari csoportok szerint a betiltani kívánt különböző vegyi anyagok száma, amely a fogyasztói vagy professzionális termékek 74%-ban jelen van, akár a 12 ezret is elérheti. Az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) szerint ez lesz a mérgező vegyi anyagok eddigi legnagyobb mértékű betiltása. Az EEB vegyianyag-politikai menedzsere szerint az Európai Bizottság bejelentése új fejezetet nyit a káros anyagok növekvő fenyegetésével szembeni fellépésben. A “nagy méregtelenítés” azt ígéri, hogy szinte valamennyi gyártott termék biztonságosságát javítja, és gyorsan csökkenti iskoláink, otthonaink és munkahelyeink vegyszerintenzitását” – mondja. A terv olyan vegyi anyagok egész kategóriáira összpontosít, mint az égésgátlók, a PVC-műanyagok és a biszfenolok, amelyekből kemény műanyagokat készítenek, például vizes palackokat. A terv kiterjed a PFA-kra is, amelyeket “örökkévaló vegyi anyagoknak” neveznek, mivel a környezetben való lebomlásuk hihetetlenül hosszú ideig tart. Az Európai Vegyianyag-ügynökség rendszeresen felülvizsgálja majd a korlátozott anyagok listáját. A kémiai szennyezés már átlépett egy “bolygószintű határt” – mondták tudósok az év elején. E határ átlépése az ökoszisztémák összeomlásához vezethet, és veszélyeztetheti az emberiség jövőbeli túlélését. Egy múlt havi ENSZ-jelentés is megállapította, hogy a vegyi szennyezés több halálesetet okozhat, mint a COVID-19. A jelentés szerzői “azonnali és ambiciózus intézkedéseket” sürgettek e mérgező anyagok némelyikének betiltására. Becslések szerint 200 000 vegyi anyagot használnak az EU-ban, a globális értékesítés pedig 2000 és 2017 között több mint kétszeresére nőtt. Mennyiségüket tekintve az Európában gyártott vegyi anyagok háromnegyede veszélyes. Ez a veszély nem maradt észrevétlen: az Európai Bizottság által végzett hivatalos közvélemény-kutatás szerint az európaiak 84 százaléka aggódik a vegyi anyagok egészségügyi hatása miatt, 90 százalékuk pedig a környezetre gyakorolt hatásuk miatt. Mivel az ipar nagyjából 1,4 másodpercenként fejleszt ki egy új vegyi anyagot, az EU-nak nehéz volt lépést tartani a vegyi anyagok egyenkénti szabályozásával.