Ahogyan arról korábban is írtunk, az Európai Unió és az Egyesült Államok régóta húzódó Airbus-Boeing konfliktus feloldásaként tervben volt a kétoldali vámok időleges felfüggesztése. Az ügy elérte az első fontos mérföldkövét, kedden öt évre szóló vám-fegyverszünetet jelentettek be, ami a megbékélés egyértelmű jele a két repülőgépgyártó vállalat közötti harcban. Első lépésük a kereskedelmi feszültség enyhítésére tavaly márciusban történt, amikor a két fél egyezséget kötött a vámok négy hónapra történő felfüggesztéséről, a tárgyalások megkönnyítése érdekében. Magas rangú európai és amerikai tisztviselők is megerősítették, hogy többéves ütemtervet tartalmazó megállapodás született az Európai Unió és az Egyesült Államok között az Airbus és a Boeing repülőgépgyártóknak nyújtott jogellenes támogatásokról folytatott vitájuk rendezését illetően. Ez az egyezmény új fejezetet nyit kapcsolatukban, mivel 17 évnyi viszály után a légi közlekedéssel kapcsolatos pereskedésről az együttműködésre térnek át. A két fél megállapodott abban, hogy öt évre felfüggesztik a konfliktusból eredő további vámokat, így az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti konszenzus megteremti a tisztességes verseny feltételeit a két repülőgépgyártó vállalat között. Emellett a konvenció lehetővé teszi a mindenkit sújtó vámok elkerülését, amelyek csupán tovább fokoznák az európai és az amerikai légiközlekedési iparág előtt álló kihívásokat.