Kormányzati segítséget kértek a szakmai szövetségek a turisztikai szektor vállalkozásai számára, amelyeket sok esetben megoldhatatlan helyzet elé állított az egész Európát, így hazánkat is sújtó energiapiaci válság. Hat szakmai szövetség – a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Vendéglátók Ipartestület (MVI), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) és a Magyar Cukrász Ipartestület (MCI) – közös levélben fordult a kormányzat érintett minisztereihez, amelyben felhívták a figyelmet a turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásokat kiemelten sújtó problémákra. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter fogadta az öt szervezet képviselőit, és az elsődleges adatszolgáltatás után folytatódott a tárgyalás. A miniszter arról adott tájékoztatást a szakmai delegációnak, hogy a kormány foglalkozik az ágazat helyzetével. Három területen látnak lehetőséget:

  • munkahely-megtartási csomag keretében bértámogatások formájában,
  • az ágazatot érintő adók kismértékű korrekciójával,
  • a SZÉP-kártya feltételrendszerének módosításával.

A miniszter kérte, hogy a szakmai szövetségek mérjék fel a turizmus-vendéglátás ágazat vállalkozásai körében, hogyan készülnek a válságra. Ennek a felmérésnek az eredménye kiegészítheti a kormányzat által tervezett csomagot.