„Nyitó beszédemben elmondtam, hogy a járvány kapcsán lehetnek cégek, melyek nem tudnak újranyitni. Bár ez a turizmusnál hangzott el, egy dolgot bizton mondhatok, aki garantáltan újranyit, az pontosan a turizmus: tehát a turizmusba befektetni és fenntartását támogatni nem jelenti a pénzek kiszórását, hiszen ezek a költések visszatérülnek. Egy olyan ország számára, melynek a turizmus ennyire fontos, értelemszerűen lényegbevágó kérdésről van szó, tehát olyan intézkedéseket kell életbe léptetni, melyek lehetővé teszik a turisztikai vállalkozásoknak, hogy ne jussanak csődbe, a dolgozóknak pedig óvni kell a jövedelemszintjét. A legjobb védelmet természetesen a járványból való kijutás eredményezi, de minden erővel meg kell akadályoznunk, hogy ebben az időszakban a turisztikai cégek csődbe menjenek, mert ebben az esetben óriási tőkeveszteség, lényegében humán tőkeveszteség történik.” Sajnos ez nem a magyar parlamentben, hanem az olasz szenátusban hangzott el az újonnan kinevezett miniszterelnök (korábban az Európai Központi Bank és az Olasz Nemzeti Bank elnöke volt, a jelenlegi olasz válsághelyzet egyetlen lehetséges megoldója) Mario Draghi szenátusi vitát lezáró beszédében.