A VIMOSZ a társszövetségekkel közösen készített szakmai javaslatok beterjesztését és az illetékes Miniszterrel folytatott személyes konstruktív tárgyalásokat követően nagy örömmel üdvözli a tegnapi kormánytájékoztatón a turizmus válságának kezelése ügyében kiadott intézkedéseket.  Munkaadói szempontból nagyon jelentős hatása lehet a SZÉP-kártya feltételrendszer megváltoztatásának. Lényegesen javítja a források felhasználhatóságát az egyes zsebek egyenlegeinek összevonhatósága, ezzel az energiaválság következtében csökkenő vásárlóerő részleges pótlására született jó eszköz. Nagyon fontosnak tartjuk a munkaidő keret szabályozására vonatkozó bejelentést is. Ennek következtében közös megegyezéssel a munkaadók és munkavállalók egy hatékonyabb munkarend kialakítását érhetik el. Így a legkritikusabb téli hónapokban nem lesz szükség a személyzet leépítésére, esetleges üzletbezárásokra. A legnehezebb válságidőszak után pedig a munkaadók és munkavállalók közösen részesedhetnek a megemelt forgalom előnyeiből.