Szeptember 19-20-án a görögországi Chios szigete adott otthont a PANTOUR projekt ötödik konzorciumi ülésének, amelyen szövetségünk is képviseltette magát. A találkozón a partnerek áttekintették a projekt jelenlegi állását és megvitatták a következő lépéseket, amelyek az új munkaerő-profilok és képzési tartalmak kidolgozására irányulnak.
Az első napon a projekt középtávú jelentésének értékelése, valamint a minőségbiztosítási feladatok és a Skills Lab jelenlegi helyzetének áttekintése került terítékre. Ezt követően a résztvevők a Skills Lab továbbfejlesztéséről és az új munkaerő-profilok integrálásáról egyeztettek. A délutáni programban többek között a képzési anyagok frissítése kapott hangsúlyt.
A második napon a résztvevők a SSIM (Sectoral Skills Intelligence Monitoring) rendszer felállításáról, a projekt haladásáról és a PacTS4ALL (Pact for Tourism Skills Forward Alliance) program együttműködési lehetőségeiről tárgyaltak. A találkozó zárásaként a következő időszak teendőit és a projekt további szervezési feladatait egyeztették, különös tekintettel a budapesti Európa Turizmus Fórumon való bemutatásra.