2025-ben a nemzetközi turizmus tovább növekedett: a vendégéjszakát is eltöltő turisták száma 5%-kal haladta meg 2024 azonos időszakát, és 3%-kal a 2019-es, pandémia előtti szintet. Az ENSZ által kiadott World Tourism Barometer szerint több mint 1,1 milliárd fős volt a nemzetközi turista forgalom 2025 január-szeptember között, ami mintegy 50 millió fővel több az előző évhez képest. Afrika kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 10%-os növekedéssel. Európa pedig, a világ turisztikailag meghatározó régiója, 625 millió nemzetközi turistát fogadott, ami 4%-os növekedést jelent 2024-hez képest. Az amerikai kontinensen 2%-os növekedés volt, Észak-Amerikában kisebb visszaeséssel (-1%) a korábbi növekedés után, Dél-Amerika pedig 9%-kal teljesített jobban az előző évhez képest. A Közel-Kelet 2%-os növekedést mutatott, ami 33%-kal haladja meg a 2019-es szintet. Ázsia és a Csendes-óceán térsége 8%-kal növekedett, bár a régió még mindig 10%-kal elmarad a pandémia előtti szinttől. Kiemelkedő növekedést regisztráltak Brazília (+45%), Vietnam és Egyiptom (+21%), valamint Etiópia és Japán (+18%) esetében. A légi közlekedésben az IATA adatai szerint a globális utasforgalom (RPK) 7%-kal, a rendelkezésre álló kapacitás (ASK) 6%-kal nőtt, míg a szálláshelyek globális kihasználtsága szeptemberben 68%-ot ért el, tartva a 2024-es szintet. A turisták költése erős maradt, kiemelkedett Japán (+21%), Nicaragua (+19%), Egyiptom (+18%), Mongólia és Marokkó (+15%), Lettország (+13%), Brazília (+12%) és Franciaország (+9%). A nagy küldőpiacok, mint az USA (+7%), Franciaország (+5%), Németország és Olaszország (+4%), Spanyolország (+15%) és Dél-Korea (+7%) esetében is növekedett az utazók költése. A 2025-re előrejelzett 3–5%-os növekedés ütemének megfelelően halad a nemzetközi turizmus, bár a magas árak és a geopolitikai bizonytalanságok továbbra is kockázati tényezőt jelentenek. Az ENSZ Világturisztikai Barométer vonatkozó kiadványának kivonata ide kattintva letölthető.