A Burger King, Tim Hortons, Popeyes és Firehouse Subs márkák tulajdonosa a Restaurants Brands International értékesítésének 13 százalékos növelésével 39,75 milliárd dollár forgalmat ért el. Világszerte 4,3 százalékkal, 1266-tal nőtt egységeik száma. Az év elején is meglévő üzleteik organikus növekedése 8,5 százalék volt. Digitális forgalmuk már 13,5 milliárdot ér el, több mint egy harmada a teljes forgalomnak. A több mint 100 országban, 30 ezer éttermet üzemeltető holding legmagasabb étteremszám növekedését a Popeyes-okkal érte el, már ezek száma is 4100 lett, míg a legújabban megvásárolt Firehouse Subs sikeres integrálásása történt a múlt évben.

A világ legnagyobb pizzalánca, a Domino’s elmúlt évi értékesítése 3,9%-kal nőtt. Gondja az éves adatoknak, hogy a szakterület legfontosabb mutatója, az organikus növekedés (Same-Store Sales) az USÁ-ban 0,8%-kal elmaradt az előző évitől, míg a nemzetközi hálózatban az érték +0,1% volt. Mindez jóval elmarad a versenytársak McDonald’s (+10,9%), illetve RBI-Burger King (+8,5%) hasonló adataitól. A viszonylag rossz eredmények a 2020-as és 2021-es pandémia alatti kiemelkedő eredmény megismételhetetlenségéből is következnek. Ez látható más kiszállításra specializálódott cégek, pl. Just Eat Takeaway eredményein is. A Domino’s ráadásul Amerikában emelte kiszállítási díjait, ami az adott gazdasági helyzetben riaszthatott el vevőket, fékezte a növekedést a kiszállítást végző sofőrök hiánya is. Hiába számol be a jelentés 126 amerikai és 906 nemzetközi új üzlet nyitásáról, az elviteles üzlet (Carry Out) óriási sikeréről, (az USA-beli eladások több, mint fele saját elvitel) a 49 millió dollárnyi forgalomnövekedés a piac számára nem bizonyult eléggé meggyőzőnek és a részvény árfolyam 10% fölötti mértékben esett vissza.